2020. október 05-09. között országos szinten megrendezésre került a Fenntarthatósági témahét, melyen a Kiskunlacházi Általános Iskola is részt vett. „Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

Fenntarthatósági témahét

(2020.11.12)

2020. október 05-09. között országos szinten megrendezésre került a Fenntarthatósági témahét, melyen a Kiskunlacházi Általános Iskola is részt vett.

„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.”

/Assisi Szent Ferenc/

Iskolánkban 2020. október 05-09-ig tartottuk a Fenntarthatósági témahetet, amely a tavasszal elmaradt hét pótlása volt. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink tisztában legyenek a Földünket érintő globális problémákkal, hiszen ők még nálunk is többet tehetnek majd azok megoldásáért. A jelenlegi helyzetben a távolságtartás szabályait maximálisan betartva, a szervezők által felajánlott online előadások lehetőségével élve, korosztályonként más-más előadást hallgathattak meg az osztályok a felső tagozaton. A nyitóelőadást is végignéztük, vagyis részt vettünk a világ legnagyobb tanóráján is, melyet idén Áder János köztársasági elnök úr tartott a Földet érintő problémákról.

Ezenkívül szó eset a szelektív hulladékgyűjtésről, a mobiltelefonok életútjáról, a közösségi közlekedésről, a bolygónk helyzetéről, ötleteket kaphattak tanulóink arra, hogyan csökkenthetik otthon a szemetet. Részt vettünk egy online szabadulószobás foglalkozáson is, ahol a környezettudatossághoz kapcsolódó feladatok segítségével kellett összedolgoznia az osztálynak, a végső megoldás megfejtéséhez.

Megpályáztuk és meg is kaptuk a meglévő kocsányos tölgyfánk mellé, amit tavaly ültettünk el, egy őshonos almacsemetét is. Mindkét fát Józan Antal tanár úr gondjaira bízzuk, aki lelkiismereten vigyáz arra, hogy azok életben is maradjanak.

Petőné Horváth Éva

Fenntarthatósági témahéten a Vörösmarty utcai telephelyen az évfolyamok különböző feladatokat oldottak meg. Az első napon megtekintettük Kuka Berci kisfilmjét, ahol a szelektív hulladékgyűjtés és a hulladékgazdálkodásról kaptunk egy átfogó képet. A helytelen szemétkezelés káros hatásairól barátai, az erdő lakói beszéltek. Ezt követő napokon az elsősök rajzot készítettek, hogy milyen módon segíthetünk a környezetünk megóvásában. A második évfolyam figyelemfelhívó plakátot készített a szelektív hulladékgyűjtésről. A harmadikosok és a negyedikesek pedig az újrahasznosítás gyakorlati feladatát kapták.

A témahét lezárásaként kiállítást rendeztünk az elkészített képekből, tárgyakból, illetve egy feladatlapot kellett kitölteni, mely lefedte az egész hetet.

Csabai Irén

A Gárdonyi utcai telephelyen is felhívtuk a gyermekek figyelmét az emberiség által, a természetre okozott veszélyekre. Rádöbbentettük a tanulókat arra, hogy mindenki tehet Földünk, környezetünk védelméért.

Gondolkodtunk a lehetséges életvitelen, a gyerekek ötleteket adtak a takarékosságról, a különböző élethelyzetekben történő mértékletességről.

Kisfilmet néztünk meg a szelektív hulladékgyűjtésről, ahol megismerkedtek a hulladékgazdálkodással.

Az újrahasznosítás jegyében játékokat készítettek sajtos dobozból, műanyag flakonokból. Ezen a héten került sor telephelyünkön a papírgyűjtésre is.

A gyerekek sokat tanultak a környezetvédelemről ezen a héten. Az itt elhangzott ötletek és tanácsok akkor válnak igazán hasznossá, ha beépülnek mindennapjainkba.

Varga Zoltánné

Varsányi Erzsébet

pedagógus